Bemutatkozás

 

 

BUDERUS MÁRKABOLT 
5600 Békéscsaba Bartók B. u. 46-50.

Tel.: 20/9677-288

 

 

 


A kezdetek kezdetén nagyon sokszor tapasztaltuk csalódottan, hogy a Buderus név, amely a Lajtától az Atlanti-óceánig ismerősen cseng, Magyarországon nagyon keveseknek mond valamit. Leginkább csak olyanoknak, akiknek már korábban is volt módjuk Európa nyugati felében szakvásárokon részt venni, ahonnan nem hiányozhatott a Buderus név. Mit takar hát ez?

A céget 1731-ben Lengyelországból emigrált evangélikusok alapították, s mivel akkor divatos volt a latinos hangzás, így alakult ki a név. Az eltelt 270 évben nagyon sok változás és átalakulás történt. Ami a mi szempontunkból a legfontosabb: 1897-ben indult meg saját szabadalom alapján az öntöttvas központi fűtési kazánok gyártása, s az elmúlt 112 évben a cég Európa egyik legnagyobb gyártójává vált. Időközben a globalizáció a Buderust sem kerülte el, 2003-tól a Buderus a Bosch csoport tagja. A tulajdonosi szerkezet változásával sok minden más is változott, köztük a piac is.

Míg mi ma is hiszünk az öntöttvasban, mint kazán-alapanyagban, addig a piac a falikazánok irányában fejlődött tovább. Fel kellett tehát vennünk a versenyt ezen a téren is, ahol a Buderusnak kevésbé voltak tradíciói. A 2008-as évben már több mint 1800 db kondenzációs falikazán értékesítésével a Buderus itt is felzárkózott a vezető márkák közé. Sőt…

Persze van azért más is a tarsolyunkban: acéllemez kazánok közel 20 MW-ig, szolár-technika, hőszivattyú, radiátor, gázmotor... De amit mi mindig hangsúlyozunk: kazánt csinálni sokan tudnak. Jó kazánt már kevesebben. Olyan, egymással nagyon gondosan összehangolt kazán-szabályozó-hőleadó rendszert, melynek minden eleme alaposan végiggondolt, már nagyon kevesen. Ha mindezen rendszerek a megújuló energiákat is tartalmazzák egy rendszeren belül, akár kazán – szolár optimalizációval… szinte egyedül maradunk.

A hangsúly még mindig a szabályozáson van. Az általunk kifejlesztett fűtéstechnikai szabályozás nem véletlenül lett nagyon gyorsan népszerű hazánkban is. A dolog lényege az, hogy legyen szó bármely elemekből összeállított együttesről, a cég szabályozás-technikusai mindig rendszerben gondolkodnak. Mivel egy megvalósult rendszer minden esetben kompromisszumok eredménye, a cél mindig az, hogy a teljes rendszer működjön a maximális elérhető hatékonysággal, még akkor is, ha adott esetben ez azt is jelenti, hogy az egyes rendszerelemek esetében engedményeket teszünk. Végül is ez a rendszerelvű szemlélet, illetve a fejlesztés-gyártás során támasztott igen magas minőségi követelmények magyarázzák a Buderus-termékek világszerte tapasztalt sikerét.

Magyarország egy kicsit mindig máshogyan működik, mint a környező országok. Itt mindig több a versenytárs, nem szabályosak az értékesítési csatornák, mindig mindenki ismer valakit, aki esetleg el tud intézni, vagy képes beszerezni dolgokat. Egy különleges országhoz egyedi stratégia illeszkedik, ezt ismerte fel a Buderus cégvezetése néhány évvel ezelőtt, és alakította ki egyedi értékesítési rendszerét. Ekkor született meg a Buderus franchise gondolata is.

Ma a Buderus a kereskedelmi és franchise partnerei, valamint az épületgépész tervezők és kivitelezők egyaránt öregbítik a Buderus hírnevét, mind közelebb kerülve az ügyfelekhez, a mind több elégedett ügyfélhez. Célunk ugyanis, hogy mind több elégedett ügyfelet tudhassunk magunk mellett, hogy a jövőben ők legyenek a Buderus hírnév legfőbb hirdetői.

                                                                      
Termékeink

   
Új fűtési rendszer iránt érdeklődik? Vagy egyszerűen csak áttekintést szeretne nyerni arról, hogy milyen lehetőségei vannak a jövőben arra, hogy fűtéskor energiát takarítson meg?
Az a termékprogram, amely jóleső melegről gondoskodik az Ön lakóházában, sokoldalú.     

 

 

  • Falikazánok            
  • Kondenzációs falikazánok            
  • Atmoszférikus gázkazánok            
  • Öntöttvas kazánok            
  • Acéllemez kazánok            
  • Kondenzációs kazánok            
  • Hőszivattyúk            
  • Blokkfűtőművek(gázmotorok)            
  • Szilárdtüzelésű kazánok            
  • Szabályozók            
  • Melegvíztárolók            
  • Szolártechnika            
  • Radiátorok            
  • Logafix termékprogram    csőrendszerek, felületfűtések, elzárók, tágulási tarályok, keverőcsapok, stb.
       

                    

 
 


Buderus "RETRO" akció!  - részlegesen meghosszabbítva 2009. augusztus 31-ig!

2009. április 1 és április 30 között felelevenítjük sokat emlegetett akciónkat, amikor a gázkazánokhoz tartozó időjárásfüggő szabályozó árát mi álltuk! A termékek és a szabályozó is sokat változott azóta, és most természetesen a legmodernebb technikát vásárolhatja meg!

Az időjárásfüggő szabályozó önmagában akár 5-15%-os energiamegtakarítást eredményez!
Figyelem! Az Általános Forgalmi Adó (ÁFA) változása miatt az árak 2009. július 1-jétől 4,2%-kal emelkednek!


Szolár akció meglévő rendszerek kiegészítésére

   

    * 2 db SKN3.0 kollektor
    * Csatlakozó készlet
    * Tető feletti alap készlet
    * Bővítő készlet
    * 2 db rögzítő készlet cseréptetőre
    * Szabályozás (készülék típustól függően)
    * S 25 literes tágulási tartály
    * 20 liter szolár folyadék
    * SM300 (W) szolár tároló


   

Csomagár
a felsorolt elemekre

673.000 Ft


Az ár ajánlott fogyasztói ár, és az ÁFÁt tartalmazza!
Figyelem! Ehhez az akciós csomaghoz nem jár Buderus Tallér!

 

GB042 kondenzációs falikazán hőközpontok időjárásfüggő szabályozóval és szolár kollektorokkal

   

    * Kondenzációs falikazán
    * RC 35 időjárásfüggő szabályozó
    * OTS érzékelő
    * 2 db SKN3.0 kollektor
    * Csatlakozó készlet
    * Tető feletti alap készlet
    * Bővítő készlet
    * 2 db rögzítő készlet cseréptetőre
    * Szabályozás (készülék típustól függően)
    * S 25 literes tágulási tartály
    * 20 liter szolár folyadék
    * SM300 (W) szolár tároló


   
GB042-14 kondenzációs turbós fűtő 949.000 Ft
GB042-22 kondenzációs turbós fűtő 999.000 Ft


Az árak ajánlott fogyasztói árak, és az ÁFÁt tartalmazzák!
Figyelem! Ehhez az akciós csomaghoz nem jár Buderus Tallér!

Szilárdtüzelésű kazánok

 

   * G211 öntöttvas tagos szilárdtüzelésű kazán





   
G211-26 szilárdtüzelésű fűtő 229.000 Ft
G211-32 szilárdtüzelésű fűtő
254.000 Ft


Az árak ajánlott fogyasztói árak, és az ÁFÁt tartalmazzák!
Most 10% kedvezménnyel vásárolhat szilárdtüzelésű kazánjához biztonsági hűtőt és termosztatikus keverőszelepet!

 

Logamax Basic turbo fűtő falikazán (U012/24) hőközpont


    * Falikazán
    * Funke 100 literes HMV tároló (leeresztő csonkkal, hőmérővel)
    * Váltószelep HMV termeléshez

  

 

 
Hőközpont 253.000 Ft


Az árak ajánlott fogyasztói árak, és az ÁFÁt tartalmazzák!